A kijelentő mondat az írás, a kérdő az élet, a felkiáltó a halál, és az óhajtó a menny-

A pont, mint a kijelentő mondat írásjele minden más jelnek az őse, az önmagába visszaforduló mondatvég. A pont a legjobban fejezi ki azt, amit akarunk, pont annyi, és nem több. Nem hivalkodó, mint a halál, nem könyörög, és kérdez bután, mint az élet, és nem feltételes, mint a mennyország. A legigazabb írásjel mind közül, az arany középút írásjele, és mint ilyen, pont megfelel nekem. A többi mondatvégi írásjelet nem szívesen használom, nem egyértelműek, olyan dolgokat akarnak, ami nem az írás sajátja. Mind valami olyat szeretne, ami nem tud lenni, csak utánoznak valamit, vágynak valamire, de nem érhetik el, mert nincs meg bennük a kellő higgadtság. A feltűnési viszketegségük okán kerüli el őket a valóság, ahol a helyük lenne. A mondat nálam messze kerüli őket, csak ha nagyon muszáj, akkor, és akkor is csak a lehető legkevesebbszer veszem igénybe szolgálataikat. A pont, az én pontom a tények eszköze, az ős írásjel, mind szülője, az írás jele, s ezáltal a teremtésé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.