Alig fértünk oda a koszorúktól, szinte nem is látszódott a neved. Az unokád - akit annyira vártál -, lenn a földön játszott egy mécsessel, aztán puszit küldött öntudatlanul is feléd, vagyis a márványtábla felé. Jó lett volna együtt kijönni a temetőbe, nem pedig hozzád. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.