Takács Zsuzsa: Honvágy

2012.03.28. 18:21



Ha majd nem leszek és tépelődöm
elmúlt életemen, befejezetlen ügyeimet intézni
visszatérek, tűröm, hogy várakoztassanak,
számolom a bezárt ajtókhoz vezető padlóburkolat
repedéseit, az ajtón túli köhintést, hallgatom az édes
suttogásokat odabent, szánakozva és tehetetlenül
a kérlelés sírásba forduló hangjait, ameddig
ismerős még ez a nyelv nekem, hallani fogjátok
ti is, mit beszélek: a fölöttetek levő lakásban
egy kulcscsomó leesik, nagyot koppan, a szekrényajtó
lélegzetet vesz és mélyet sóhajt; fémtárgyaitokra
fényujj nehezedik, és bár a kilincs nem enged,
fölálltok, hogy köszöntsétek az ajtón
be sem lépőt, zavartan új foglalatosságba kezdtek,
amibe – azonnal érzitek –: fölösleges volt
kezdenetek, előveszítek a már elolvasott könyvet,
bár nem tudjátok: azért, hogy olvassam én is,
megkerestetek a térképen egy utcát, ahova
elmenni nem akartok, otthagyjátok az asztalterítőn
az összesöpört morzsát, hogy eltaláljak
terítékemig, elakadtok miattam egy levélben
– megpörgetem, majd visszaadom a szavakat –,
gyönyörködöm a sűrű pillátok vetette árnyék
karéjában pasztellszín arcotokon. Lehet,
majd mulatságosnak tetszik ez a célszerűség
nekem: szemhéj redői, fülkagyló, pálcika ujjak,
és elnevetem magam, másfelől viszont ismert
a testétől megfosztott lélek fázékonysága, ruhát
kívánna újból, a tűzhely lángjánál szeretne melegedni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tokeletesmondat.blog.hu/api/trackback/id/tr624346281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása