Mara, a bölcs, vidám kisértő,
elküldte hozzám lányait;
egyik a Szomj, másik a Vágy s a
Nyugtalanság a harmadik.

Szépek voltak, mint száz nő együtt,
mint száz nő együtt, ravaszok;
megtettek mindent, ami bűbáj
férfit valaha megfogott.

Ha ezredannyit tettek volna,
ma is itt volnának velem,
ha századannyit, a halálig
kísérték volna életem,

de amit adtak és mutattak,
olyan teljes volt, oly örök,
hogy egyszerre elszomorodtam
az égi vendégek között.

S láttam, milyen koldus az ember,
s a lélek akármit csinál,
belülről, mint almát a féreg,
kiesz bennünket a halál;

és az öröklétből kilopni
egy élet minden gyönyörét:
csak kóstoló, mutatni, hogy mily
sok a többi, a veszteség;

s láttam, kár elkezdeni bármit,
és lettem, mint a kő, halott...
S hívtak a lányok, szépek voltak,
mint száz nő együtt, ravaszok,

s elküldtem őket: - Szomjúság, menj!
hagyj el, Vágy, és te, harmadik,
távozz szívemből, Nyugtalanság! -
Elküldtem Mara lányait,

és Mara, a vidám kisértő,
hozzám jött és letérdelt elém
és az arca egy percre ép oly
szomorú volt, mint az enyém.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.