Olvasok híreket, nem tántorít még el a haza a hazameneteltől, csak kétségbe ejt, és aki az egységet szereti, az nincs jó helyen a kétség gödrében. Kusza szó lett az a kupac, ami eddig a hazát jelentette, most zaha, haaz, de semmiképpen haza, és nem csak nekem, hanem úgy hallottam senkinek sem. Repülő után ülni a vonaton, és azt hallgatni, hogy a 6 emberből négy 10 forintos fizetésemelés részleteit tárgyalja, hadműveli össze, míg a másik kettő arról beszél, hogy lehetne még csökkenteni az egy gramm súlyát nullahétre (nullahatra még jobb lenne), az nagyon elszomorító. Olvassa az ember külföldön, hogy milyen nagy a nyomor otthon, de csak ott szembesül vele ténylegesen. A légkör folyt, mint egyszer régen a kénbarlangban a levegő, amikor ha lejjebb hajoltam, mint kellett volna, elkezdte bökni, mit bökni, fojtani a hörgőimet a kénnel keveredett levegő. Ott szóltak, hogy 70 cm-nél alacsonyabb élőlény nem léphet be a barlangba, mert nagyon gyorsan meghal. Ki is volt táblázva, figyelmeztetve volt minden arra járó. Lassan mi is cserélhetjük a Welcome táblákat egy idézetre: "Vasalt medrű folyó Magyarország, korhadó keretek közt sekélyesen a vesztébe rohan."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.