Tavaly márciusban előléptem a múltamból, pontosan 9 hónap terhesség után. Az addig született bejegyzések végre kontextusba kerültek, értelmük lett, megmutatták, hogy mit is akartam. Így, egy év távlatából már kijelenthető, hogy a változás megtörtént, biztosan, visszavonhatatlanul, mint egy régi, arcot perzselő pofon. Mint ahogy akkor, úgy most is felnőttem. Akkor a gyerekkorból, mostra az ifjúkorból nőttem ki. A régi bőr levedlése szükségszerű volt, szorított, fojtogatott, mint hirtelen hízáskor a hám. Visszafogott, de közben hasadt is. A kilenc hónap arra volt jó, hogy megtaláljam a kiutat, lelökjem a hámot a nyakamból, ami ott torlódott össze, mint egy nyakas öszvérnek. Hogy az új bőr új-e, hamvas-e, az később taglalandó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.