Tervezésnek annyira nem lehetne hívni azt, ami az előkészületek során történt. Ha csak azt nem, hogy természetesen másnaposan utaztunk, mert ez velem jár, hozadékom. És persze a késés is, mint ahogy az a check-innél megvolt. A lényeg az volt, hogy egyszerűen nem szabadott valaminek az elhagyása miatti izgalom nélkül eltelnie egy napnak sem. Persze semmi nem tűnt el, csak a nap, és az is csak arra a napra, amikor nekem ünnepelni volt okom. A két teljes nap arra volt jó, hogy felületes turista váljon belőlünk. Siralmas.

Hiába buzgóság, hiába igény, ha olyan emberrel mész, aki elkésik mindent, akkor nem lehet meglepődni, hogy 15 perccel a színes, zenélő, hatalmas szökőkút utolsó műsora után érsz a helyszínre úgy, hogy aznap már voltál ott, mivel a szökőkút első eleme a Szépművészeti bejáratához közel van. Vagy aznap keresed 2-3 órát a modern művészetek múzeumát, amelyik nap zárva van. Vagy úgy verdesed szinte a fejed a Picasso múzeum bejárata előtt a falba, hogy 9.45-kor ott vagy, és téged nem engednek be előbb, de két 30 fős iskolás csoportot igen. Hiába mondod, hogy megy a géped, hogy van múzeum bérleted. A spanyol spanyolul, l a s s a n , t a g o l v a elmondja, hogy nem mehetsz be, amit onnan tudsz meg, hogy eléd áll, amikor mutatod neki a bérletet. Angyalom.

Persze itt már nem úgy szorul össze a gyomor, mint az első múzeumnál, ami a hazaérkezés másnapján nyílik meg újra a közönség előtt, mert addig restaurálni kell. Így maradt ki Tapies, akire kíváncsi lettem volna, mert próbálom megérteni a modern dolgokat. Azt eddig is észre vettem, hogy nem megy könnyen, így a katalán festőzsenikből egy kivételével senkit sem láttam. A kis zarándoklatom, ami Dali-Miró-Picassó-Tápies négyzetben közlekedett volna, ponttá sűrült. Szinte csak azok maradtak ki, amiket látni akartam. A legnagyobb Dali múzeum a világon a reptértől fél óra busszal, vállalható belépővel. RIP. Picassó, a bejárat előtt a magányosan érkezővel. RIP.

Kortárs múzeum, egyszeri fals találat. RIP. Vessen magára, aki nem tud kinőni a kötelező múzeumi körökből. Amiket sikerült, a körítésből megnézni, az nagyon szép, nagyon rendben volt, részben azok miatt mentem, mert a festészet, szobrászat mellett az építészet is ide vonzott, de azok a fényképezés miatt voltak érdekesek. Nagyon szép az épülő Sagrada Familia, érdekes a markoló a templom közepén, bár a katarzistól messze van.

Ez a kirándulás a sors kegyének köszönhetően inkább volt  közlekedésmérnöki kirándulás, mivel a metróban és a többi tömegközelekdési eszközben töltöttük a java időt. Persze ahol 6 kiépített vonala van a metrónak, ott van is mit nézni, hogy el ne tévedjünk. A hét múzeumra megváltott bérletem erősen nem lett kihasználva, a Szépművészeti és a Miró minden oldalról kezdve a számolást is csak kettő. Persze a bérlet fél évig érvényes, ami magával vonzza a maga kis törvényét. See you soon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.