Három éve már. 

Azt hiszem, már elmondtam bőven elégszer, hogy mennyire itt kellene lenned, látnod kellene az unokád, a gyerekeid révbe ért életét. Az azóta eltelt minden jó vagy rossz dolognál eszembe jut, hogy de jó, hogy nem, vagy de rossz, hogy nem láttad/hallottad, ami megtörtént. 

Már nem sírok a sírod előtt, csak zavartan topogok, tudva, hogy nem vagy ott. Abban nem te vagy, helyesebben, abban nincs senki, csak a semmi: por és hamu. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.