Sok mindent a könyvek tanítottak meg nekem a szülők helyett ( ez nem bántás feléjük, hanem a hiány realizálása, aminek következtében amit ők sem tudtak, azért nem szabad őket bántani), sok mindent úgy tároltam el, mint szentírást, és úgy csinálom a dolgaimat. Ezek sokszor céltáblává tesznek a közösségekben, mert nem ez az elfogadott, mindenki által követett norma. Nyitottság, őszinteség, optimizmus-pesszimizmus kimondása, kínos kapcsolatokat szül, mert az emberek nem tudják, hogy álljanak hozzá ezekhez a dolgokhoz (vagy én csinálom rosszul). Például mondok egy példát: ez a blog. Azért van-e, hogy műcoelho legyek és hadd gondoljam azt, hogy a pár olvasómnak tetszik, amit csinálok (önző), vagy azért hogy tényleg segítsen, akár csak egy kicsit is, mert az embereknek segíteni kell (nyitott). Magam sem tudom, merre tendál erősebben ez az egész. Hiúság vására az ember, mondotta Thackeray, és mennyire rohadtul igaza van. Szeretnék szerényebb lenni. 

Ezeket gondoltam/beszélgettük, mielőtt az álom fekete Volgája elvitte volna a gondolataimat. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.