Kivet a közeg írhatnám, de sajnos soha be nem fogadott. Alattomban nőtt bennem a remény a felém irányuló elfogadást színlelendő, vágytam társ lenni a családban, de soha nem ment úgy, ahogy kellett volna. Butának nem vagyok elég buta, okosnak még nem vagyok elég okos - apám sorsa -, tengődök határok között, itt élek kinn, szinte megvan már mindenem - célok: pipa -, mennék már, mert itt csak szamizdatban terjed bennem az irodalom, mennék már gyökeret ereszteni haza, nagy reményekkel visszatagozódni a depressziós társadalmunkba, és azt elkezdeni csinálni, amiért hitem szerint a világra jöttem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.