Kétezer évvel ezelött Dzsuang Dszi, 
a mester, egy lepkére mutatott. 
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam 
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, 
s a lepke vígan táncolt a napon, 
és nem is sejtette, hogy ö Dzsuang Dszi... 
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünödve, – 
mi az igazság, melyik lehetek: 
hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét 
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi! 
Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! – 
Ö mosolygott: – Az álombeli lepke 
épp így hitte a maga igazát! –

Ö mosolygott, én vállat vontam. Aztán 
valami mégis megborzongatott, 
kétezer évig töprengtem azóta, 
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, 
már azt, hogy minden kép és költemény, 
azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét, 
a lepke öt és mindhármunkat én.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.