A maiak nem kopognak, nem törnek tányért, nem kell asztalt táncoltatni, ők felhívnak álmomban. Hallani a hangját, igaz távoli, de Ő az, kicsit recseg, rossz a vonal, nyilván, hiszen messziről jön az üzenet, és amúgy is gyorsan vége szakad, éppen csak megkérdeztem a köszönés után, hogy hogy vagy? és a jól válasz után még éreztem a kézfogását, (erős, érdes munkás marok,)felriadtam, talán, mert tudtam, hogy álom, talán mert tudtam, hogy nem él, legalábbis nem itt, közöttünk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.