Fél éve vagyunk itt. Rekord ez, de nem lesz ünnep, ha csak csend lenne, már az is jó lenne. Szinte napra pontosan a fél év leteltével ki lettem téve a konyhából. Eddig azt hittem, hogy a késekkel, amikkel dolgozom fogom kivágni az álmaimból a házat, amiben élni szeretnék, de nem. Mondjuk jelentős darab lett kivágva, de mégsem elegendő. Most, a pincér szakma második napja előtti este azon gondolkodom, hogy mi a különbség a két munka között, és rá kell jönni, hogy az ember. Ott, benn, a lábosok között butának, nyersnek kell lenni, kinn pedig jó modor, udvariasság, mosoly, előzékenység a mérvadó. Ünnep a konyhához képest, és nekem meg kell tanulni alkalmazkodni ehhez, ami úgy érzem nem lesz nehéz, mert jobban illik a személyiségemhez az ünneplő. (Most alkalmazkodás van, csendben hajolok, visszagondolok a szakácsposztokra, most nem főzöm ki a terveinket, hanem tálcán viszem ki.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.