Szeretném azt hinni, hogy az emberek meg tudnak változni, mert az erőt ad, hogy próbálkozzon az ember a másiknál a(z általa annak látott) javulást elő segítse. Jó lenne látni, de sokszor nem történik semmi, és csak nagyon kevésszer indul el más irányba az illető, de ahhoz leginkább rá lenne szükség, az ő elhatározására. Például már több, mint egy hónapja nincsen apám. Óriási lehetőség lett volna elkezdeni máshogyan csinálni a dolgokat a családban, mint előtte. Persze, egy családban mindenki máshogy látja, éli meg, emlékszik a történetekre, más-más a viszonyulás egymáshoz, de attól még a legtöbb közös pont ebben a kapcsolatrendszerben van, ettől család a család, ettől közeli. Ahogy a felfokozott hangulat csihad, úgy tűnik elő a teljesen változatlan struktúra, ugyan azokkal az emberekkel, mínusz egy, és ez olyan rossz, mert így értelmetlenné válik a halál, egy depressziós télen meg főleg, kifogyott a szusz, pedig kellett volna ott lennie még tartaléknak. A család számára nem volt értékelhető hozadéka, nem indult meg semmiféle javulás egyelőre, nem tudom azt mondani, hogy igen, meghalt, de legalább mi összekovácsolódtunk, jobban megértjük egymást, stb. Nem történt semmi, és ez elszomorít, de lehet, hogy idő kell ehhez is, és csak rajtam is ott ül a téli varjú, és kár-og.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.