"Nem osztotta föl az embert testre és lélekre. A testet az emberségünk megtestesülésének vagy még inkább címerének tekintette. Vagy cégérének. A cég táblájának. Vajon nem a testünk-e az, mellyel időnk javát töltjük? Vele beszélünk nap nap után. És miről? Nem másról, mint a halálról. Mert mi más volna a test története, mint a züllés története, a romlásé, a rombolásé? Mi más volna ez az út, mint a lefelé? Lefelé a halálba, így gondolta édesapám. Nem az ész, a gondolat, nem is a lélek, csakis a test emlékeztet minket a halálra. Az elmúlásra, hisz ő az, ki látványosan múlik, el. A test az őszinte, hű társ, ki minden pillanatban figyelmeztet, így gondolta édesapám, hogy porból vagyunk és porrá leszünk. Édesapám az emberit a halálban kereste és találta meg. A haláltól (a halált megelőzően) nem félt és nem is haverkodott vele: örvendezett neki, mint valami nehéz, nem kellemes ajándéknak."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.