Kedves Vigyori! 

Sokan szólítottak így, mondtad is 23-án, amikor utoljára beszéltünk. Remélem megérzed ezt az üzenetet. A blog egyik lényege pont az volt, hogy ezen keresztül tudtam hozzád is szólni. Írni akartam a halálról több bejegyzést is, mert nagyon bennem volt, sündörgött, éreztem a szagát. Írni akartam arról is, hogy a hatáskeltés mennyire a részemmé vált, hogy érzelmeket akarok kiváltani, akkor is, amikor szimplán elég lenne a nyugalom. Hogy az írással is hatást akartam elérni, mesterségesen manipulálni. Hát ezek a bejegyzések nem magasröptűek, mélyen szállnak, tompán állnak össze, ha egyáltalán.

Beszélhettél volna többet, nézd, ez a blog is amiatt van, hogy én beszélek, és vártam a válaszod, tettekben, vagy szavakban, vártam, hogy megnyílsz, nem csak mosolyogsz mindenen. Látod, kompenzálok, beszélek, többet is, mint kellene, most már amíg élek, beszélek helyetted is.

Szóval csak azt szeretném mondani, hogy képzeld, két hete bajszom van, mint neked. Pár éve a testalkatom olyan, mint a tied, és a gondolkodásom nagyon rég óta a tiéddel elegyedett, a tiéd formálta. Elkezdtem gyűjteni a szakmákat, mint te is, jó pap holtig tanul, ezt te is bebizonyítottad, pedig nem is voltál pap. Neked köszönhetem a könyvet, az olvasás szeretetét. Mindezt viszem magammal, a testformámban, a gondolkodásomban, a gondolataimban. Viszem a mosolyod, már mondják nekem is, hogy állandóan vigyorgok, remélem nem baj, hogy a jó dolgaid plagizálom, tovább használlak téged. Hirtelen kapkodó vágy lett úrrá rajtam, hogy a képed nézzem, hogy lássalak legalább így, a lányod esküvőjén mosolyogsz, nyugodt az arcod, épp úgy, ahogy ma délután is az volt már. Pedig pont tegnap jutott eszembe, hogy majd együtt vállalunk irtást, együtt izzadunk, vágunk fát, mert az izzadási hajlamot is tőled örököltem. Képzelheted, hogy dőlt volna rólunk a víz! Sajnálom, hogy már nem fogsz tudni segíteni a házamban, és nem ülhetnek az unokáid a lábadra, vagy nem kínálhatod meg őket egy pohár rossz borral, ha serdülni kezdenek, mert azt tudom, hogy akkor is megmaradtál volna, 15 év múlva is vigyorgósnak, ittad volna a borod, mint akit nem kezdett ki az élet. Pedig az élet kikezd mindenkivel, kacérkodik, aztán szakít, és mint egy rossz kurva, hűtlenül elhagy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.