Olvasd el az előző posztot, és láthatod, hogy csak szedett-vedett kósza emlékfoszlányok tömege, amit írtam. A tudásunk és magunk is csak emlékek tárháza vagyunk, nincs új a nap alatt, írom, hogy ne legyen új a nap alatt erősítve a régit. Amit tudunk tenni, az csak annyi, hogy a lehetőségek közül sajátosan ötvözzük az eszméket, és létrejön egy egyéni hit, egyéni nézet, politikai beállítódás, művészeti érdeklődés. Ami ebből én lennék, az elég kevés, szegényes. Vajon csak annyi vagyok, ami és ahogy bennem összeáll, és kikívánkozik a régiek szavaiból? Van-e én, vagy csak erővonalak kusza kis kiágazásai vagyunk?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.