A mai kor nem teszi lehetővé, hogy az állam pénzén éljen sok művész, várva az ihletett pillanatra, lehetőségre. Ha a nullából pénzt beszedő kormányok mindenkit megsarcolnak, a művész miért maradna ki? Az elvonás pedig megszűnéssel, bezárással, felmondással jár, ami csökkenti a művészet hazai sokszínűségét, ami nagy baj. Azonban mégis van egy jó oldala, mégpedig az, hogy akik eddig ingyenélő művészek voltak, és eltartatták magukat, talán mostantól kevesebben lesznek. Akinek közléskényszere van, az ezután is ki fogja adni magából, csak mondjuk nem kap érte fizetést, és emiatt kell egy hétköznapi állás neki, amiből fenntartja magát. A múzsa a szegénységben sem hallgat, csak egy, mondjuk kispolgári állás mellett biztos nehezebben fejezhető ki, gyakorolható jól. A művész magával, magából dolgozik, de az önstimuláció ne az legyen, hogy éjszakai élményeket gyűjt szórakozóhelyeken, és ezt önti valamely művészi formába. A talponálló költő ne azt jelentse végre, hogy hol találhatjuk meg az illetőt, hanem azt, hogy két lábbal áll a földön, és felelősséget vállal a saját, és ha van neki, a családja életéért is, nem pedig egy lezüllött függő, aki azért dolgozik, hogy legyen neki miből inni, szórakozni, adósságot visszafizetni, mert ez a típus ma sem vált ki felhőtlen örömet egy becsületesen dolgozó, sokkal kevesebbet kereső emberből.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.