Az élet játék (szól a közhely) csak komolyabb a tét. Adott egy karakter, akit nevelni, irányítani, szocializálni kell, hogy elboldoguljon a pályán, amin elindították. Csakhogy amíg egy játékban minden lépés fejlődéssel jár, pontot ér, addig az emberi világban nincs így. Találkozunk emberekkel, hogy tanuljunk tőlük, csak sokszor úgy lépünk át azon a kapcsolaton, hogy semmit nem segített rajtunk. A testvéri-, baráti-, és a párkapcsolat is egy-egy fejlődési lehetőség, amit hogy megragad-e a karakter, vagy sem, az a bátorságán múlik. A kényelmes, régi, berendezett, úgy-ahogy működő szint elég, ha az ember nem akar több lenni, mint a saját árnyéka. Ebben a zsírozottan működő szintben lehet automatára kapcsolni sokkal többször, ilyenkor játszik a gép, és neked semmi dolgod, csak ülsz, és nézed. Ha tetszik jó, ha nem, akkor a gép csal, hibás a program, ilyenek. Ez a program azonban nem rossz. Ha győzni akarsz a végén, akkor nincs mese, fel kell térképezned olyan területeket, ahol eddig nem jártál,  hidd el, van kincs ott is, és onnan nézve, ahová kerültél, a régi hely unalmas, kevés, akikkel csatázhatnál, azok vagy behódolnak neked, vagy megveheted őket különböző dolgokért cserébe. A fejlődésedhez pedig méltó ellenfél, méltó társ kell, akivel a birkózással sokat nyersz. Hogy ez nagyképű-e? Igen. Igazad van. Ha fejlődni akarsz, akkor ki kell jönni a váradból, menni kell előre, ha mások szerint beképzelten, akkor úgy, ha meg nem értetten, akkor úgy, mivel hogy is érthetné meg egy alacsonyabb szintű, hogy mit csinálsz, miért és hogyan teszed. Ha azt mondja, ne csináld, hülye vagy, minek bolygatsz múltat, mért feszíted a húrt, miért okozol feleslegesen fájdalmat másnak, akkor igaza lesz. Igaza lesz, és tudja, hogy igaza van, mert az ő bejáratott világa szerint ilyen dolgokat nem kell megtenni, aki megteszi, az hülye. Onnan nézve az is az ember, különc, önkínzó, és elégedetlen. És mégis, akinek több kell, a megy, és nem néz vissza oda, ami az elégedettek játszótere, mert nem talál magának való játszótársat semmilyen játékhoz, a régi pálya meg egyszer csak unalmassá válik.

Szóval ápgrédre föl.

Persze valahová mindig haza kell térni, a vár nélkül a játék sem játék, ha elveszted a várad, akkor találni kell másikat, ami a tiéd lehet.

Hogy igazam volt-e, amikor az elejét írtam, kétségtelen. És hogy igazam van akkor is, amikor azt írom, hogy háttér nélkül előre menni lehetetlen, az is igaz. Amit onnan hozol, azt kell fejleszteni, ahonnan a karakter indul nem a végcél, hanem az út eleje.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.