Egy század katona tapossa azt a papírt, ami ha lenne, akkor az lenne rögzítve rajta, hogy az emberek nem halnak meg. Hinnénk benne, szükség van erre, hogy nem csak annyi, hogy egyik pillanatban egy ember kifújja az utolsó fél liter poshadt levegőt, amit talán az első felsíráskor szívott magába. Azt az ernyedt levegőt, ami lehetővé tette az életet. Durván félbeszakított folytonosság a halál. Ha nem olyan nagy a kín, mert a rokon távolabbi, akkor az ember hamar körbefordul, és számol, hogy kik maradtak. Megnyugszik, hogy a legfontosabbak még itt vannak. Persze ezt a fajta diszkriminációt nem engedheti meg magának, mert közben meghalt egy, akinek olyan vér folyik az ereiben, mint a sajátban, és meghúzza magát, mert kicsit ő is meghalt. Akkor számba veszi, hogy kik nincsenek, és egy súlyos eredmény jön ki. Túl sok, ki már nincs, és a tábor sajnos népesedik. A fogyás természetes hely adás az újonnan jövőknek, de mégis fájdalmas, csak nekünk fáj, hogy ismét kevesebben vagyunk. Gyuri bácsi, és mindaz, ki nincs már: legyen könnyű nektek a föld!

 

 

 

 

 

 

 

 

(Arundel, Fiztalan Howard kápolna)

A bejegyzés trackback címe:

https://tokeletesmondat.blog.hu/api/trackback/id/tr671099701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enbé 2009.05.11. 02:46:44

A kép, persze, plasztikus. Ha akarom, és talán nem vagyok ezzel rosszindulatú: optimista. Ugyanis két kérdés motoszkál bennem, egyik sem túl különleges: a, miféle katonák taposnak, kinek a katonái? b, honnan nézve megszakított a folytonosság? Mármost mindez implicit módon azt sugallja, hogy a, vannak katonák és b, létezik folytonosság. Mindkét implikáció némiképp megnyugtatóan hangzik, ideig-óráig legalábbis. Ha vannak katonák, van gazdájuk is, azt persze nem tudni, lappang-e benne némi jóindulat, mindenesetre még mindig többnek látszik egy akármilyen, de létező gazda, egy bár megszakított, de mégis csak valaha volt folytonosság, mint ezek kétségbevonhatatlan hiánya.
Ebben az értelemben vélem optimistának a képet.

görgő 2009.05.11. 15:48:01

@enbé:
Az optimizmus az idő kicselezése, mint a vágy arra, hogy halhatatlanok legyünk. Elfejeltjük, hogy a testünk a miénk, nem figyelünk rá, mert azt akarjuk hinni, hogy velünk nem történhet semmi rossz. A folytonosság érzete itt van. Addig nem akarunk tudomást venni tényekről,és ez a folytonosság szakad meg durván, ha valaki a közelünkből meghal. A katonaság, a katonák taposása a durvaság kifejtése, hiszen az érzékeny lelkünk hamar felhorgad, ha valami megszakad. Hogy kinek a katonái, lényegében mindegy, hiszen a tény, hogy megtörténik a haléleset, felülírja az érdeklődést. Beszélhetünk földöntúli hatalmakról, jóról, rosszról, de ki tudja, hogy van. A tény tény marad, megrettenünk, ha valaki elmegy, és el akarunk bújni, mint a nők a szénakazalba az oroszok elől. Aztán amikor nem mi halunk meg, akkor perverz módon fellélegzünk, és csak utána szakad meg a szívünk (magunkért), hogy mi lesz a másik nélkül. Mindenképpen könnyítés, ha hiszünk a gazdában, és a katonaságban, és a folytonosságban, mert akkor nem mi vagyunk az okai a halálnak, nem mi tehetünk róla, hanem van ki felé rázni az öklünket, de (talán) jobb abban a tudatban élni, hogy nem vagyunk egyedül, még ha ez a gazda olykor el is vesz, mégis könnyebb nekünk, mert lecsökken a kozmikus magány érzetünk, de el nem múlik soha.

enbé 2009.05.11. 17:48:08

@görgő: Hmm, azért picit túl kategorikusan hangzik nekem ez az optimizmus = az idő kicselezése, de ebben az értelemben végül is elfogadható. Nagyjából különben is ugyanarról beszélünk, gondolom. Szar most is, de mennyivel szarabb lenne, ha nem lennének kedves antropomorf képzeteink idővel meg halállal kapcsolatban.

görgő 2009.05.11. 22:13:42

@enbé: Az optimizmus azért az idő kicselezése, mert csak azt hisszük optimistán, hogy ki tudjuk játszani a nem létező kártyáinkat vele szemben. Az is lehet, hogy csak az idő a gazda, aki járni tanít, aztán kinyújt a halottas ágyon. Nincs pozitív, vagy negatív szegmense, csak van. Meg is érkeztünk Heideggerhez. A létbe és az időbe vetettségünk mindenképpen alárendelt helyet biztosít nekünk az életünkben, mert nem mi döntünk a legfontosabb dolgokról (hacsak nincs igazuk a buddhistáknak), hanem ez a két tényező (így elkerüljük az antropomorfizálást). Vagyis nem is döntenek, mert azzal behozzuk őket az udvarba, szinte domesztikáljuk őket, de azt ugye nem tudjuk, mert felettünk állnak. Az optimizmusunk addig működik, míg ki nem fújjuk az utolsó másodpercet a tüdőnkből, és jól van ez így, mert talán több jut, ha pozitívan nézzük a dolgokat, de ha nem is jut több, a minőségén akkor is javít, és talán az utolsó pillanatban, amíg önmagunk vagyunk, helyeslően, és talán elégedetten bólintunk.

enbé 2009.05.12. 17:14:09

@görgő: Ja hát ja.
Idekívánkozik, vagy idekívánom valamiért, ami máma nekem tetszett: "Voltam Isten, nem lettem tőle / boldog." (G. István László)

görgő 2009.05.12. 21:26:35

@enbé: Nem tudom figyelmen kívül hagyni a saját kommentemből azt, hogy csak van. Akaratlanul is eszembe jut a nőnap a dobozi utcában videó kancsi szemű ürgéje, aki a nőre mondja, hogy csak van. Az idézeted nagyon tetszik.
süti beállítások módosítása