Egy hónapja vagyok itt. A hátrahagyott nyelvemen ékes énem eltűnt. Hallgatok, mert nem tudok beszélni, csak a legfontosabbakat tudom kifejezni, de ez így van jól, mert tanulok sokat, és ragad rám a nyelv. A lovaglásban az ülésváltás ilyen. A nyereg ugyan az marad, csak a pozíció változik. Nem volt könnyű gyerekként ez a mutatvány, és most sem az. Valamit ott kellett hagynom, hogy valami újat kapjak. Szükséges a veszteség érzete ahhoz, hogy jobban tudjuk értékelni az újat. Azt mondják, az ember az anyanyelvén álmodik. Én angolul is álmodok, ami kicsit vicces, mert akkor sem tudok jobban beszélni. Hazát nem találtam újat, de nem is azért vagyok itt. Ahány nyelvet bírsz, annyi ember vagy, tartja a mondás. Valami mássá leszek itt. De halkulni kell,

"Mert a gondolat a szabad tár madara; a szavak kalitkájában kibonthatja szárnyait, de föl nem repülhet." Kahlil Gibran: A próféta

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.