No hát ez az, ti. hogy lehet-e nem suta nekrológot írni? Nem mintha a sutaság ne lehetne bájos, és csonkaságában is teljesebb, mint egy tökéletesre húzott szerkezet; viszont a nekrológok sutasága (bárminemű nekrológé) finoman gyomorforgató, rossz ripacskodás benyomását kelti, épp a hangzatosság elfojthatatlan, tudattalan szándékának figyelmen kívül nem hagyható jelenléte miatt. Vagy valami hasonló. Én is gondolatban megírtam egy szép bejegyzést arról, hogy az ember hogyan választ apát magának, hogy a magamfajta ember nem feltétlenül száz százalékos azonosulásra vágyik, nem példaképre, hanem inkább arra, hogy az azonosságok és a különbözőségek feltérképezése közben a különbségek által keletkező feszültségeket, apró áramütéseket meglovagolva elvégezhesse az önmeghatározás szerény kísérleteit, türelmes rítusait. De aztán jobb, hogy ezt nem írtam meg, vagy csak ennyire fejtem ki, nyomaiban; hihetetlenül kompakt és emiatt gyanús volt az egész már akkor, amikor eszembe jutott. És hát nem is lehetne jól választani ilyen esetekben, azt hiszem. A nekrológ az ittmaradott és a halott relációját festi föl, mellékkövetkezményként jobb esetben egy viszonylag teljes profilt adva arról, akiről szól, viszont könnyen előtérbe tolja azt, aki beszél, ez esetben szerénytelennek tartjuk a nekrológot, de per pillanat még veszélyesebbnek gondolom, ha az álszerénység látszatában tetszelegve a hangsúly elvileg kizárólag arra helyeződik, aki a nekrológ _tárgya_, ekkor ugyanis még rafináltabb módon, sokkal hazugabb áttéttel tudja beletenni magát az, akiről elméletileg nem szól a gyászbeszéd. És hát ja. Most is jobb lett volna pl. kussolnom, és akkor nem utaztam volna be azt a tájat, azt a köz(tes)helyet, ahol te is jártál érintőlegesen. Megyek vissza inkább, be a sötétbe, üres szoba, prímás márkájú literes fehérbor, emlékszel, meggyszörppel szelídítem.

Kár hogy még nincs Mámor. Az lenne igazán gejl. (gejl roli.)Az utolsó mondatod szépen átvezetett az este olvasott, reggelre kitett mondatba.

érdekes. én is ugyanezt tettem, nekrológok egymás hegyén-hátán, mindenki a dalokat idézte, semmi. nem kell nekrológot írni, minek? itt van. szitus-nem szitus, de a dalokban él. persze, mint ember, meg apa. hát annak az. volt? lesz. az én fiam, ha lesz fiam, na annak apja lesz. valóság nagybátyja.

viszont én egy jó emlékezőt találtam: www.kulturpart.hu/uzenet_a_foldrol/14231/valosag_nagybatyank

a másik meg ez a gyöngyszem: www.youtube.com/watch?v=lOaeuEJZRlY&feature=PlayList&p=634E4F4A422FD022&index=0